Horváth Árpád SJ: A "Szív gárda" tagjai

Amikor Bíró Ferenc jezsuita 1915-ben útjára indította A Szív újságot, nem csak egy lap alapítása volt a célja, hanem olyan „lelki szövetkezetek” létrehozása is, amelyek által az új katolikus sajtótermék hatékonyan terjedhetett az egész országban. A Szív első főszerkesztője számíthatott a Jézus Szíve Társulat és a Jézus Szíve Szövetség tagjainak támogatására, hiszen ezeknek a vallásos „kongregációknak” ekkor már hatszáz csoportja működött közel egymillió taggal az egész Kárpát-medencében. De a főszerkesztő „apostolnőképző” indítását is tervbe vette, és itt nemcsak a minőségi iskolai hitoktatás előmozdítását tartotta szem előtt, hanem olyan egyházi szolgálatok végzését, amelyekre nagy szükség volt a keresztény közösségekben, ugyanakkor a katolikus klérusnak sem ideje, sem energiája nem lehetett az ellátásukra. Bíró Ferenc meglátása szerint ilyen fontos egyházi szolgálat a keresztény üzenet aktív terjesztése a templom falain kívül, aminek A Szív újság mindig is hatékony eszköze szeretett volna lenni.

Izgalmas fejezete volt a szerkesztőség életének a rikkancsok kiképzése, akik mindannyian önkéntesek voltak, és akik büszkén vallották magukat a „Szívgárda” tagjainak. Kedvenc történetem, hogy suhanc fiatalok szállnak fel a főváros egyik döcögő villamosára, majd – egymástól látszólag teljesen függetlenül – előveszik és elmélyülten olvasni kezdik A Szív legújabb számát. Lapozgatják, nyolc-tízen is forgatják a jezsuita újságot ugyanazon a villamoson, ami még száz évvel ezelőtt is eléggé feltűnő jelenség lehetett. Aztán egyszer csak felszállt a villamosra a hangos rikkancs, aki mindössze 4 fillérért és lebilincselő lelkesedéssel kínálta az utasoknak a frissen megjelent újságot. Éppen ezeknek a találékony terjesztési technikáknak és a nagyszerű szervezésnek volt köszönhető, hogy a jezsuita újság csakhamar az ország egyik legolvasottabb hetilapjává vált. „Mindössze” 9000 példánnyal indult, de csakhamar 120 000 példányszámmal jelenik meg, és erre néhány éven belül még rá is dupláztak. Szlovák (Srdce) és sváb nyelven (Das Herz), a korabeli Magyarország két jelentősszámú katolikus kisebbségének a nyelvén is olvasható volt néhány évvel az alapítás után. Az első főszerkesztő még egy szerzetes közösséget is létrehívott, a Jézus Szíve Társaságot (korábban „Népleányok” néven voltak ismertek), akik mindig is A Szív leglelkesebb terjesztői közé tartoztak. Az ő szolgálatuknak köszönhetően mind a mai napig több száz példány jut el a folyóiratunkból az olvasókhoz.

A megújulás és újjászületés ünnepének közeledtével e csaknem száz éves szerkesztőség nevében szeretném megköszönni minden olvasónknak és terjesztőnknek a nagylelkű támogatást: hogy olvassák az írásainkat, hogy előfizetésükkel lehetővé teszik a munkánkat. Köszönünk minden jó szót, visszajelzést, a legkisebb gesztust is, amit a lapunk érdekében tesznek. Köszönjük, hogy a barátság számos jele által ma is részeseivé válnak e nagy múltú folyóirat küldetésének. Kívánjuk, hogy a nagyhét ünnepei és a feltámadás öröme hozzák el mindannyiunknak a mélységes remény élményét, az őszinte derűt és a bátor előretekintés ajándékát!

Horváth Árpád SJ főszerkesztő